Általános iskolák igazgatóhelyetteseinek
Helyettesítés-kiírás reggeli stressz és hibák nélkül.
Ismeri az órarendeteket, a piros és kék H-t és a helyi szabályokat. Minden üres órához megmutatja, ki mehet be helyettesíteni, a végén pedig a megszokott fekvő A4-es lap kerül a tanáriba.
- 1. aSc Órarend exportból indul
- 2. Fekvő A4-es lapot nyomtat a tanáriba
- 3. Végigvezet a KRÉTA rögzítésen
Egy kattintással nyílik, regisztráció nélkül. Az Alakzat iskola előre felvett hiányzóival azonnal kipróbálható.
Szól, mielőtt fizetős lesz.Ha valaki a harmadik egymást követő héten menne ugyanabba az órába, a lista végére kerül, és ott áll mellette az ok.
Egy általános iskola két igazgatóhelyettesével együtt készült, és ott 2026 ősze óta ezzel írják ki a napi helyettesítést.
Reggel háromnegyed hét, és két kolléga beteg
Amikor csörög a telefon a tanáriban, egyszerre négy dologra kellene fejben figyelni, miközben fogy az idő az első csengőig:
- Négy helyről kell összerakni, ki ér rá: az órarendből, a piros és kék H listájából, a múlt heti helyettesítésekből és fejből.
- Napi óraszám és szünetek: figyelni kell, hogy senkinek ne legyen nyolcnál több órája, és ne maradjon szünet nélkül.
- A fizetőssé válás határa: ugyanaz a kolléga a harmadik egymást követő héten már ne menjen ugyanabba az órába, mert onnantól fizetős.
- Két gép, két táblázat: ha az alsós és a felsős helyettes külön fájlban dolgozik, a közös tanárok beosztása könnyen elcsúszik egymástól.
Három lépés, minden reggel ugyanígy
-
Kik hiányoznak?
Elkezded írni a nevet, és felveszed. Ha valaki csak néhány órában hiányzik, a többit „bent van”-ra állítod. A tartós hiányzó minden nap magától felkerül, a tegnapiakat egy kattintással átveheted.
-
Ki helyettesítse?
Minden hiányzó órához egy lista: elöl a saját osztály tanítója, utána a piros H, a kék H és az azonos szakos kollégák. Aki nem jöhet, az is ott van, a pontos okkal. Összevonásnál azok közül választasz, akiknek épp órájuk van. Egy gombbal az összes üres órát kitöltheted javaslattal, és utána bármelyiket átírod.
-
Nyomtatás és KRÉTA
Egy lap a két tagozatnak, fekvő A4-en, és ugyanez Excelben. Nyomtatás előtt a lapon bármit átírhatsz, mint egy táblázatban. A KRÉTÁ-ba pedig nem kell fejből másolgatnod: a program soronként végigvezet, és egyetlen gombbal a vágólapra teszi a helyettesítő nevét.
Amire eddig neked kellett figyelned
A jelölteket a program sorba rendezi, és mindegyik mellé kiírja, amit tudni érdemes. A döntés a tiéd.
Ki van bent kötelezően
A piros H-sok előre kerülnek, utánuk a kékek. Felsőben a forgórendes órák H-ját dátum szerint is követi.
Napi óraszám
Aki már nyolc órát tartana, vagy hét óra jönne ki neki szünet nélkül, az a „nem jöhet” listára kerül, a pontos okkal. A számokat ti állítjátok be.
Fizetőssé válás
Figyeli, ki hányadik hete megy ugyanabba az osztályba, ugyanarra az órára. A harmadik hetes jelölt a lista végére kerül. A ped. asszisztensekre ez nem vonatkozik.
Részleges hiányzás, óracsere
Aki csak néhány órában hiányzik, a többi órájában helyettesíthet. Óracserénél a kolléga bent van, csak a saját órájára megy más.
Tartós hiányzás
Választhatsz: a helyettesek váltsák egymást, vagy menjen mindig ugyanaz. A múlt heti beosztás egy kattintással átvehető.
Ki mennyit helyettesített
Heti és havi összesítő tanáronként, hogy lássátok, egyenletesen oszlik-e el a teher.
A szabályokat ti állítjátok be
Minden iskolában kicsit máshogy megy. Az iskola adminja a Beállításokban átírhatja a meglévő szabályokat, és újakat is felvehet. Mentés után mindkét gépen azonnal érvényes, és az előző változat visszaállítható.
- Korlátok: napi óraszám, órák szünet nélkül, heti helyettesítések száma.
- Fizetés: hányadik egymást követő héttől fizetős, vagy kikapcsolható.
- Hiányzási okok: újak is, például továbbképzés vagy erdei iskola, amikor egy egész évfolyam távol van.
- Helyettes helyett: elmarad, összevonás, vagy saját felirat, például ügyelet.
- Különórák: például a 0. óra, amikor a templomba vagy az áhítatra az megy, aki az 1. órában helyettesít.
- Saját szabályok: amit a program nem tud ellenőrizni, kiválasztáskor emlékeztetőként jelenik meg.
Ketten dolgoztok ugyanazon a napon
Az alsós és a felsős igazgatóhelyettes ugyanazt a napot szerkeszti, két gépről. Amit az egyik beír, a másiknál egy másodpercen belül megjelenik. Minden változásnál látszik, ki csinálta és mikor, és a nap visszaállítható egy korábbi állapotra.
A bemutatóban is kipróbálhatjátok: aki a másik gépen a menü alján látható kóddal lép be, ugyanabba a bemutatóba kerül.
Az adatok az iskoláé maradnak
- Saját cím, saját adatbázis: minden iskola elkülönítve, például iskolatok.helyettesites.butorkadosa.hu.
- Európai szerver: az adatok az Európai Unióban maradnak. Ez az oldal és a program is minden fájlt a saját szerverünkről tölt be, és egyik sem használ statisztikát vagy reklámkódot.
- Egészségügyi adat: a táppénz mint hiányzási ok csak a programban és a kinyomtatott lapon jelenik meg.
- Szerződés: adatfeldolgozói szerződést kötünk az iskolával vagy a fenntartóval.
- Letöltés és törlés: az iskola adatai bármikor letölthetők egy fájlban, és kérésre véglegesen töröljük őket.
- Saját szerver: ha a fenntartó ragaszkodik hozzá, a program az iskola saját szerverére is telepíthető.
Hogyan kezdünk?
- Kipróbáljátok a bemutatót, akár ketten, két gépről.
- Írtok nekünk az alábbi űrlapon. Létrehozzuk az iskolátok saját címét és az első fiókot.
- Beolvassátok az órarendet az aSc Órarend exportjából, beírjátok a piros és kék H-t, és átnézitek a szabályokat.
- Ezután a saját adataitokkal dolgoztok tovább, minden reggel.
Kérdések
Kell hozzá bármit telepíteni?
Böngészőben fut, asztali gépen vagy laptopon. Az iskola saját címet kap, és mindkét igazgatóhelyettes saját jelszóval lép be.
Telefonon is használható?
Tudatosan asztali gépre és laptopra terveztük: a tanári szoba monitorán nagy, jól olvasható betűkkel jelenik meg, hogy ketten is kényelmesen átlássátok a teljes napot nyomtatás előtt.
Mi történik, ha akadozik az internet?
A változás a gépen várakozik, a fejlécben pedig figyelmeztetés látszik. Amikor a kapcsolat visszatér, magától elmentődik, és a másik gépen is megjelenik.
Kiváltja a KRÉTÁ-t?
A helyettesítéseket továbbra is a KRÉTÁ-ba kell bevinni. A program ebben segít: soronként mutatja, mit hova írj, és a nevet egy gombbal a vágólapra teszi.
Mi van, ha nálunk mások a szabályok?
A Beállításokban átírhatók, és újak is felvehetők: óraszám, fizetés, hiányzási okok, különórák, forgórend. Ami nem ellenőrizhető, az kiválasztáskor emlékeztetőként jelenik meg.
Milyen iskolának való?
Kéttagozatú általános iskolának (alsó és felső tagozat); hogy hányadik évfolyamig tart az alsó, az beállítható. Három vagy több tagozatú iskolára még nem készült fel.
Honnan jön az órarend?
Az aSc Órarend HTML- vagy XML-exportjából, egyetlen lépésben (az első beállításnál szívesen segítünk). Ha év közben változik, a felületen írjátok át egy megadott naptól; a korábbi napok kiírása nem változik.
Ki látja az adatainkat?
Az iskolátok fiókjai. Az üzemeltető a szerveren tárolt adatokhoz csak hibaelhárításhoz, az iskola kérésére nyúl, és ezt az adatfeldolgozói szerződés rögzíti.
Mennyibe kerül?
Iskolánkénti éves díjban gondolkodunk, rejtett költségek nélkül. Mivel most indul a bevezetés, az első iskoláknak díjmentes próbaidőszakot és teljes beállítási segítséget biztosítunk. Írjatok az alábbi űrlapon a részletekért!
Próbáljátok ki a saját iskolátok adataival
Szívesen megmutatjuk működés közben, vagy feltöltjük az iskolátok órarendjét egy díjmentes próbaidőszakra. Hagyjatok üzenetet, és e-mailben válaszolunk.
Már használjátok?
Az iskolátok saját címén léptek be. Írd be az iskola rövid nevét a címből:
Nézd meg az Alakzat iskolán működés közben
A bemutatóban három hét kész előzmény van, és a következő tanítási napra már fel van véve három hiányzó, így rögtön a 2. lépéssel kezdheted.